Nem is tudom mikor hallottam először a sorozatról, talán, amikor forgatták, akkor volt egy rövidke film róla, hogy lesz, hogy jön, hogy titok, hogy hush hush. Őszintén szólva, vártam, egy darabig. Majd elfeledkeztem róla, és amikor a tevében felhördült a reklánykája, a homlokra mért csapás segített nem elfelejteni, mikor is lesz. Megjegyzem, egész kedden arról duruzsoltak, hogy aznap kezdik, nem a beharangozott szerdán. Minden óvintézkedésem ellenére elfeledtem, ahogy másfelé terelődött a figyelmem, úgyhogy a szerdai nap úgy kapcsoltam be a tevét, hogy akkor rendben, a második résztől nézem, de mily meglepetés volt, mikor mégis csak az első részt nyomták le a csatornán aznap este.

Kapásból tetszett. Nem tudnám megmagyarázni, miért, mert van egy egészségtelen utálatom a magyar megnyilvánulásokkal szemben, de ezt itt valahogy elnyomta a lendület. Még abbafejezni is jókor tudták, igaz, nagyon arculcsapósan hirtelen, de pont ez volt benne a pláne.

Stohl Andristól a megszokott alakítást kaptuk. Kicsit más, mint a Tűzvonalban, de azért mégsem bírta velem elhitetni, hogy nagyon más, minden esetre tetszett, ahogy a karakterét megformálta. Alföldi Róbertnek valami baj van a szájizmaival. Mindvégig valami hülye pózban szorította össze, nem bírtam eldönteni, hogy ezzel mit akart kifejezni. Rosszalt valamit, utálta az egészet, felsőbbrendű volt…mit? A túlbuzgó Júlia szerepében Tenki Réka, aki jól játszott, bár néha túlzott, de majd leszokik róla, vagy nem. Ha marad a színházba, akkor ne, de kamera előtt egy kis kézifék kell neki. A gonoszkák szerepében  László Zsolt és Erdélyi Tímea és kedves féltékeny szeretője, Kolovratnik Krisztián. Én nagyon szeretem a gonoszka szereplőket, érdekesebbek, bár legtöbbször nagyon egysíkúan ábrázolják őket, de mindegy, mert hatalmas képzelőerőm ilyenkor fel tudja őket ruházni még pár kellemes tulajdonsággal. Ebben a filmben meg nagyon tetszett ez a gonoszkaháromszeg.

És amin elájultam, nem pukk-pukk hangokat adtak ki a lövések, hanem bumm-bumm hangokat. Végre megértem ezt is, magyar filmben amerikaiul szól a fegyver. Lehet, hogy a pukk-pukk hitelesebb, nem értek hozzá, utálom a fegyvereket (teljesen hidegen hagy a szöveg arról, hogy nem a fegyver gonosz, hanem aki kezében van, csakhogy a fegyvert is emberek találták ki, gondolom, férfiak, mert amit a két lábuk közt hordtak az nem sült el olyan gyakran, mint amit bármikor újratölthetnek és mehet az erő szakosodás, tehát nekem továbbra is undormány dolog a fegyver), de a bumm-bummot már annyira megszoktam a filmekből, hogy nekem az az ismerős hangja egy fegyvernek.

A történet. Eh! Nos igen, az egy kicsit erőltetetten tudományosan ál tudom, Ányos volt számomra. Szájbarágósan misztikus, és körmönfontságot színlelő. Ehhez kell majd egy csavaros eszű író, ha ebből sorozat lesz, mert ez így nagyon álmosító, mondjuk 10 részen át.

De! Altogether nekem tetszett ez a próbálkozás! Nem érdekel, hogy hajaz a Da Vinci kódra, felvállaltan, hozzáteszem, most ez divat, érdekli az embereket és itthon is akad elég rejtvény a történelem lapjain, hogy összehozható belőle egy sorozat.

Éljen egyik kedvenc tanárnőm, rendezvényszervező, és éppen a március 26.-i ütős fesztiválról beszélt!

Minap két kutya a kapunk aljában összeforrva álldogált, úgy néztek ki mint azok a pincebogarak a piros hátukkal, a harmadik kan meg ott morgott és, gondolom, azon főtt a feje, hogy mért nem ő van beragadva a helyzetbe. Nyitnikék még nem nyitottak ki, de a rigókat már hallottam trillázni és a tojók is előjöttek már mutogatni magukat a párjaiknak. A héten az első gólya is megérkezett, igaz nekem kicsit tétovának és tanácstalannak tűnt ott magában a fészken, de majd jön a nő, és rögtön értelmet nyer a lét.

A szerelmes párocskák is kibújtak a kövek alól, termelődik a tavasz a kékben, a szélben és élénken élnek a hormonok a vérben. Ilyenkor mindenki könnyűvé válik, a sor sem olyan hosszú a bérletre várva, a buszon az emberek sem annyira büdösek, jé! Lila köd van a fejemen és berreg a szerelem. A tavasz ott vár a sarkon, még fázik egy kicsit, de nem akar elmenni. Várja, hogy az egyik szeretőjét felváltsa a másik. Sok dolga van még. Fel kell ébresztenie a világnak azon részét, ahol van értelme a létezésének. Szeszélyében dühöngve is szeretjük, valami új értelemmel, a nekikezdéssel ajándékoz meg minket.

Az udvarunkban nyomtalanul elolvadt a hóember. Ő volt a hóember v. 0.2, a v. 0.1 lassan foszlott szét, de ez a másik pillanatok alatt a meleg áldozatai közé került. Remélem ez a hideg tél elpusztított sok férget, élősködőt, baktériumot, kártékony létezéseket, amiket az elmúlt meleg telek nem tettek meg.

Igen. Itt a tavasz. Vigyorgunk. Miért? Tudja fene, de nem is érdekel, kell az arcizomtorna.   

Az vagy, amit iszol. Az vagy, amit eszel. Az vagy, amiben létezel. Vetített képeid mások agyában sosem nyernek értelmet. Más múltjába nem vájhatod saját életed. Kommunikáció szavak nélkül is megy, ha homeopátiás alapon nyugszik a barátság. Hasonlót a hasonlóhoz. Azonos szavak és mondatok. Egy eszkimó hiába mondja és magyarázza meg 12 szavát és jelentését a hónak egy afrikai arabnak. Az arab sem fogja leírni a homokot, a sokféle szelet, a telivér lovat, amit ismer, az eszkimónak. Létrejön a kommunikáció, de a megértés nem. Érdekes csodabogarakként tekintünk a másikra. Az ellentétek vonzzák egymást. Ellen téteket teszünk, a pakli elfogy és a türelem kiterítve hever a zöld posztón. Ha nincs közös alap, érdeklődés, fárasztó lesz a másik közelsége, ahogy lelkesen duruzsol élete nagy dolgairól, jaj, de minket annyira nem érdekel. Nézd, de tök jó hadihajóépítkezős ’diszkoveris’ műsor megy és most látom harmincötödször, detökjó! Ásítás elnyomva, idegesség lenyelve, figyelem magunkra erőltetés program agyba betöltve. Meddig? Nem lenne jobb elengedni a másikat, menjen és keressen olyat, akit érdekel, aki passzol, aki hasonló. Ó, te fránya szerelem, az elején akkora vakságot bocsátasz a gödörbe esettekre, hogy azt sem látják, pontosan mibe is estek bele. Ja de szép ez a lila köd! Jaj de tetszik, ahogy óvatosan szürcsölöd a forró teát. Meg ahogy óvatosan folyton odakapsz az orrodhoz. Jaj, és ahogy beállítod magad a fényképeken, hogy a legjobb arcodat mutasd. Nehéz a másikra akadni, talán ezért a kémiai folyamat, be kell csapni önmagunkat, később meg, ha elmélyültek az érzelmek, az ember úgyis kitart. Mi van ott, ahol nincs mélység? Miért maradnak együtt? Mert van más, pénz, kényelem, lustaság, jaj a gyerek, jaj a lakás, jaj a munkám, jaj de rövid ez az élet. Örök dilemma. Választások sortüze. A kakiból is szép festmény lesz, ha jól kenik szét a fehér falon.    

Nehéz, gyorsuló légzés, az aktus a végére ér lassan és hagyom, hogy a két szerető a szívembe költözzön. Puha hús, nedves szétnyílások, merev hímvessző pont. Kikandikáló lábujjak egy hideg téli éjszaka után, behúznád, de mégis kint tartod egy darabig, hogy érezd, amíg nem fáj lábfejeden a levegő csókja.

A nyers erő letaglóz, és fejbe ver, hogy a gyengédség ölelése ébresszen fel újra és újra és újra….ujjra húzott ingerekből álló bezárt világ, ami maga a végtelen. A kielégülés pillanata oldja fel az összes érzéket, berobban a tudattalanságba, nem érzékel semmit, önmagát is elfeledi, kiolt minden én-tudatot és a halál mezsgyéjére taszít. Visszarántva lenni nem jó, a nő végtelen időkig bírja, a férfi kifulladásig küzd, de feladja. Furcsán illünk össze a másik nemmel. Igennel kell kezdődnie. Óvatosan, de el kell kóborolnunk önmagunktól, hogy felfedezzük a másikat önmagunkban. Önzés görcsében a férfiak még csak arra figyelnek, amire nem kell figyelni, vakok a lényegre. A másik emberre.

Gyorsan elélvezik erejüket, többször, a számok bűvölete fontos tényező, és ha a nő kielégítetlen marad, meg sem érzik, fel sem fogják, és a nők hallgatnak. Érni kell a testiségben, az örömöt a másiknak kell odaadni. Átlényeg(közös)ülésben. Kisütni az egót. 

Fáj a szerelem. Bármennyire akarod, nem tudsz beléolvadni teljesen. A röpke pillanatok, tiltott határátkelések a másik világába, elillanó, felejthetetlen percek. Egyesülés pillanatában bekövetkező elmúlás, meghalni a csúcson, a szétáradó endorfin önkívületében, ön kívül lett éppen. Ott maradni, azzal, akivel átéled. Végső boldogság. One way ticket. 

http://www.flickr.com/photos/gsuveg/4356498251/in/photostream/

ez nagyon jó lett, plasztikus és jók az árnyék-fény játékok rajta

http://www.flickr.com/photos/gsuveg/4356407172/in/photostream/

a hegyeken még dolgozni kéne, meg a zöld részen, túl egysíkú...

Anya öl, anya öl, anya ölében a létem éltem. Sejtrakódás a méhfalon ondó, rakodó, osztó, neked X, nekem nyolc, ahogy ülök a polcomon, on, on, on the rooftop sits Sánta Klaus.

Kalács a térdemben, kérsz egy szeletet? Síp csontba fújom éneked, ha van kedvenc dalod. Ujj percek telnek el a könny csarnokvízében. Agyam lágyult részébe gárgyult a sok hülyeség, míg aludtam, ha felkelek, minden folyadék a lá’ bamba süllyed. Gravitáljuk ki magunkból reggel a WC-én történelmünk darabjait, fogunk éles, harapjuk a reggelit. Jaj de jó ma ez a kávényi csésze, omlós a porcelán, mázas ajkak. Véreres szemünkben az álom ott kajtat. Felássa mélyről az éjszaka, hogy eltemesse az ébredés. A tükörből valaki más fáradt képe szem_lélek tükörben másvalaki dörzsöli szemét. Ki kell vinni, hétfőn ürítik a kukákat. A nap lohol mellettünk, hol lehagy, hol lemarad, délre már csak hunyorog az égen, és lehajtott fejjel ballag lefelé. Döntések sorozata sortűzként sorjázik sorban sorakozva sorsunkat sokkolja sovány soltészrezső s(z)óljon hangosan az énekem mindegy. Vacsora vacog a hűtőben, ott várja mióta? sorát. Sonkát nem eszünk. Alszunk. Van, aki ébren is, egy életen át. Akkor minek? Tessék önmegvalósítani! Mondták a terroristának, aki önmegvalósan fel is robbantotta magát többszázmagával. Hitler is ön meg valósít? Welcome to the real world, Neo Fm 87.5 benne hírek. A valóság nem létezik, definiálhatatlan. Mindenkié más. Másolat. Ön más? Oh, a lot! Jaaj! Mi az ott a sarokban? Egy tigris. Ugrásra készen. Gyere csak, falj fel, Valentin, ez egy jó év lesz, úgy érzem…   

2010 a fém tigris éve, vigyázz, kész, rajt február 14.-én!

Mit üzen a kínai asztrológia 2010-re?Ha a fém elem tulajdonságait vizsgáljuk, akkor a következő év az energiája szerint jin. A Fém Tigris így ellentmondásos évnek ígérkezik, hiszen a Tigris jang energiát hordoz. Fontos szempont a most induló év értékelésénél, hogy a kínai legenda szerint a tigris, amely ezer évig él, élete felénél, ötszáz évesen fehér színű lesz, a fém elem színe pedig a fehér, ami jelentős változásokat jelezhet előre. A fém elemhez a kemény, rideg, merev tulajdonságok kapcsolódnak. Céltudatosság, eltökéltség és határozottság, ugyanakkor konokság és szemellenzősség fakadhat ebből.

A kínai asztrológia szerint a Tigris éve a hirtelen váltások s a végletek időszaka. Kompromisszum, középút nem létezik ebben az évben. A fém elem miatt a Tigris évére az élénk, gyors tevékenységek és versengés lehetnek jellemzők. A hangulati ingadozások gyakoriak lehetnek. Ne számítsunk rendre és stabilitásra. Összhangot akkor tudunk kialakítani a Fém Tigris erejével, ha felkészülünk a váratlan változásokra, és nyitottan fogadjuk azokat. Nagy társadalmi átalakulások is történhetnek, akár politikai fordulatok és még összecsapások sem kizártak a világ több táján. A világ mindenesetre eltérülhet arról az útról, amelyen az utóbbi években járt. Ám ez most akár szerencsés is lehet, hiszen jó, ha másfajta folyamatok indulnak be, mint amelyek eddig jelentették az uralkodó trendet. A társadalom kisebb egysége, a család vonatkozásában ugyanakkor a Tigris védelmező és veszélyt elhárító minősége szinte bizonyosan pozitív eredményeket hoz.

Összességében a lassú Ökör éve után a Tigris dinamikus éve hirtelen események, váratlan alkalmak és merész tevékenységek izgalmas időszaka lehet, amikor még arra is megvan minden esély, hogy a legmerészebb álmaink is beteljesüljenek.

A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Tök igaz! Közhely, de akkor is igaz. Mégis hazudunk.

Vannak a kegyes hazugságok, a nem akarjuk megbántani a másikat, ezért motyogunk valamit az orrunk alá hazugság, példának okádék, mikor már nem neki kéne hordania, hiszen ötven éves, a tiniknek való miniszoknyát, térdzoknival, szűk köldökkirakós pulcsival. De csak összenézünk másokkal és mosolygunk összeszorított foggal, mert egyébként vagy sikoltoznánk, hogy így rombolják a közízlést, vagy halálra röhögnénk magunkat a látványon és az illető körömszakadtáig való ragaszkodásán egy korhoz, ami már rég leáldozott a számára.

Van az eltűrt hazugság, amikor tudja a másik, hogy most épp füllentettünk, de neki az jól esett, így nem fogja felróni, max. eonok elteltével, egy hülyeségen kipattant veszekedéskor a fejünkhöz vágja, de azt mondtad, hogy úgy vagyok szép neked, ahogy vagyok! Mi meg hallgatunk, vagy visszavágunk; persze, mert ezt akartad hallani!

Van az aljas hazugság. Azt keményen, tudatosan és érdekből dobáljuk a másikra. Jaj de édes, és mennyire, na de ilyet! Alany elolvadt, zöld lámpa kigyúlt, hajrá, jöhet a gáz. Mert az jön. Töményen kapkodjuk, amikor bedugul a kipufogó és többé az istenért se veszi be a rükvercet (de hülyén néz ki így leírva) a gépezet és minden kicsúszik a kezünk közül.

Van a ragaszkodjunk ehhez a hazugsághoz típus, amikor, ha a pofánkba vágták a sok állításunk ellen szóló bizonyítékot és még akkor is tagadunk, és sértődünk sőt, uram isten, vagdalkozunk visszafelé, mert micsoda lehetetlenség, hogy mi lebukjunk, elviselhetetlen, mert mi vagyunk a tökéletes és ragaszkodnunk kell állításunkhoz, elvégre nem csinálunk segget a szánkból.

Van a tétován unalmas hazugság. Igen, ott voltam, de nem történt olyasmi….sem. akkor? Hát semmi. Akkor minek voltál ott? Hááát, nem is tudom. De akkor sem történt semmi. Vajon miért gondoljuk, hogy a másik fél ebből valamit is bevesz?

Hazugság nélkül azonban lehetetlen élni. Összedőlnének a kapcsolatrendszereink, ha mindig és mindenkor igazat mondanánk. Van, hogy nem is hazugságnak hívjuk, csak gyakoroljuk a csendet, visszatartva az információt. Azonban vannak szituációk, amikor az egyenes út a legjobb. Olyan, mint egy ragtapaszt lehúzni. Túl kell lenni rajta és kész. Fájni fog, igen, a másik valószínűleg reagál valamit, tuti. Na? De kérdem? Nem jobb úgy élni az életet, hogy nem szorongunk a lebukástól, akármi legyen is a bűnünk? Amúgy se olyan a felfogásunk, hogy szorongásmentesen éljünk, kell még a saját kakinkat is magunkra kenni? Úgy tűnik, igen. Jó étvágyat hozzá!

Sokan elfelejtik, hogy amit adnak, azt kapják vissza. A sors, vagy Isten, vagy nevezzük, aminek akarjuk, nagyon kis ’i_gazság bajnoka’ céda. Őt aztán nem lehet átverni, olyan keményen szájba_khm_, hogy utána ember legyen, aki talpra áll. De folyton kivívjuk őt, újabb és újabb ütközetekre, és baromira nem tanulunk, pláne a büszkeségtől eltelt lélek. Na, azt pofozhatja a haláláig a sors, az nem tanul a hülyeségéből, legfeljebb, ha már nagyon késő. Önzés és hazugság. A világ közepe vagyunk. Te is? Érdekes, azt hittem ez úgy van, hogy vagyok én, meg a világ körülöttem. Nálad is? Vazze! Az lehetetlen. Mi?! Neked is? Na ebből elég! Ki fogja az én önzésem kiszolgálni, ha mindenki azt képzeli, hogy ő a világ közepe? Felháborító! Fenségárulás! Fekvés, ájulás! 

http://www.flickr.com/photos/gsuveg/4335210226/in/photostream/

erre annyit kommenteltem:

azt hittem ez egy paprika...még mindig azt hiszem róla:)

http://www.flickr.com/photos/gsuveg/4326568158/in/photostream/

erre:

Aszem valami olyasmit, hogy mintha nem lenne kész, válaszolva itt, mert, az 5 éves ovis EQ-s blokkolt a flickren, később vettem észre, hogy ez valami félkészlet...

http://www.flickr.com/photos/gsuveg/4335029957/in/photostream/

erre:

Klassz az eredeti fotó, a Heninek van érzéke hozzá...mellékesen a festmény még mindig félig késznek tűnik, havat nehez festeni, sokkal élesebb árnyékolás kell, hogy feltűnjön az embernek, hogy ott hó van, anélkül, hogy megnézné a fotót....

Miért van az, hogy teljesen mást fordítanak magyarjaink nyelvére, mint, ami az eredeti idegenül megírt műben van? Nem érteni magyar. Mert érteni angol. Részemről angol, mert ezt a nyelvet sajátítgatom immár jó pár éve, messze a tökéletestől, de törekedve arra. Az elején nem sokat számított, amikor még szavanként próbáltam összerakni az értelmét egy-egy dalszövegnek. Szinte szótár jelleget öltöttek a fordításaim, amikor még senki nem segített, csak a szótár volt meg az angol szöveg, viszont így elég hamar nagyon sok szónak a különböző jelentését megtanultam, aminek azóta is sok hasznát veszem. Így-úgy, de fejlődtem, értem a beszélt szöveget, még a durvább akcentusban beszélt angolt is, ebből adódóan támadnak görcsös rohamaim, amikor valamit teljesen máshogy adnak vissza a kedves olvasónak, nézőnek, avagy hallgatónak.

Mostanában a címek lefordításai szúrnak szemet. Nemrég olvastam Hszinran-től, az Égi szerelmet, melynek eredeti címe, Sky burial, vagyis égi temetés. Felmerült bennem a kérdés, miért nem hagyták meg így a címet? Miért változtatták égi szerelemre? Pláne, hogy a könyvet átszövi a tibeti hagyományok megismertetése, melynek egyik kiemelkedő rítusa a halott feldarabolása, amit aztán kitesznek egy magaslatra, ahol a szent madarak, a keselyük felfalják, és az égbe viszik az elholt lelkét. A másik Junicsi Vatanabe műve, a Japán szeretők. Ennek az eredeti címe A lost paradise. Egy elveszett paradicsom. Igen, tudom, nagyon hajazna a Sarkadi Imre Elveszett paradicsom művére, de kérdem én: és akkor mi van? Nem tudunk különbséget tenni? Dehogyisnem. Akkor miért?

Az egyik legrondább találkozásom a félrefordítással a 13. harcos című film nézegetése közben történt. Először azt hittem, rosszul hallok, vagy nem értem az angolt, de többszöri visszanézésre sem nyert értelmet a dolog. A szinkron a jelenetben így hangzik: „Jól mondod arab. És a kardja ma este ott lesz az ágya mellett. Az angol szöveg pedig ez: „ We will miss Angus tonight, we will miss his sword.” Vagyis, Angus hiányozni fog az éjjel, a kardja hiányozni fog. Mi a baj ezzel a mondattal, hogy ami bekerült szinkronban meg sem közelíti a mondandóját szegény szereplő bácsinak? Nem érteni.

Nemrég volt egy Leonard Cohen pályázat a neten, akik nyertek számomra nem voltak mégsem nyerők, túlságosan eltértek az eredeti szövegtől. Szerintem egy fordító feladata nem az, hogy újraszövegezze az eredeti művet és épp, hogy csak súrolja azt és önmagát tolja előtérbe, hanem azt kell visszaadnia, amit a szerző megírt, azokat a szavakat, leírásokat, minél közelebb hozni az eredetit a fordításhoz. Ez nehéz. Tudom, de Karinthy papa is megmondta, hogy aki fordításba kezd, az gúzsba kötve táncol. És ezek azok a kötelek, amiket nem szabad leoldani magunkról, amikor járjuk a fordító-hopszaszát. 

Boldog szülinapot Hutch!

Be jó künn az erdőn, ha áll a vadászat…. Erről szeretném megkérdezni a vadakat is.

Szerintem ők tuti ezt énekelnék: Be jó, ha az erdőn hallgat a fegyver, és nem lepi vér el a büszke vadat….Te! Ünő, a seggemben érzem a golyóimat, vagy ezek a sörétek? Nekünk a fém nem étek, Bambi ne légy bamba, kapjad nyakadba a lá _bamba.

Szimpatizálok az állati léttel. Helyenként előfordul egy kis félrelépés, mint madaréknál, kicsit acsarkodnánk, meg jól elfogyasztanánk egymást, pusztán a szigorú egyensúly betartása érdekében. Esetleg kitartanánk a választott párunk mellett, nem álmodoznánk olyan hülyeségeken, mint a szomszéd kertje öntözve van és nyírja a kertész és nézd milyen zöld. A pasik büszkék lennének, néhányuknak jutna több nőstény, akiknek a megtartásába hamar belegebednének, így a végén mi járnánk jól, mert egy életünk alatt, holt nyugalomban legelészve, nem foglalkoznánk, holmi hatalmi viszályokkal, többet is élnénk, és több hímtagot engednénk be kizárólagosan szaporodás céljából termékeny méhünk közelébe.

Jaj, miért is másztál le anno a fáról, te hülye!! Ránk hoztad  az elvont gondolkodást és az agybajt, el kell tűrni a hitet, kapunk hideget, meleget még a bolygónkat is olyan jól tönkre tudjuk tenni ebbe a nagy evolúciós menetelésbe, hogy már azon gondolkodunk, hogy vigyük a sátorfánkat más kövekre, amiket lakhatóvá tudunk tenni, avagy, eleve hasonlóak földi atmoszféránkhoz. Azon gondolkodom, hogy ha ez megtörténik, hogy fogjuk átköltöztetni az istent. Hé haver, pakolj össze vazze, megyünk odább, mert elszartuk ezt a helyet! Ööö de én nem tudok elmenni, meg ugye, hát, ti se! Mit nem? Ott a mélyűrutazós rakétánk, vak vagy? Nem, látom, de én teremtettem a világot, nincsen másik, gyerekek. Anyádnak vagyunk mi a gyerekeid, na most jössz, vagy maradsz? Amúgy meg van lakható bolygó, szóval a katalógusodban valami hiba van, nem árt új verziót telepítened. De fiam! Mondom, hogy nincs más lehetőség! Az én játékszereim vagytok, és nem tudtok elmenni erről a helyről, higgyetek nekem! Neked? Há mer? Ki vagy te? Az isten, a mindenható! Az egyetlen, aki teremt, ti csak utánoztok, és azt hiszitek, hogy lejátszhattok engem a porondról. Tudod mit? Maradj itt! Szórakozz azokkal, akik nem jönnek velünk, mert vannak olyan marhák, mint te, akik azt hiszik, hogy a sorsunk előre írva vagyon, meg valami végítéletről habognak és különben is, kinek van szüksége rád? Tudja az isten, hogy mit esznek rajtad évezredek óta! Na cső! 

„ hara: ’has, gyomor, belek’, de tágabb értelemben: ’agy, szellem, szív’; az összpontosítás, sőt, a gondolkodás helye és szerve, az őszinteség (makoto), a jóindulat (dzsin) gerjesztője – és nem is csak Japánban és Kínában: „ A hasi részek vannak a legközelebb a természethez… érzik a természetet, beszélnek vele, vizsgálják… Egy amerikai tudós egyszer ellátogatott valamelyik primitív néphez, s amikor megmondta nekik, hogy a nyugati emberek a fejükkel gondolkodnak, ez a primitív nép arra a következtetésre jutott, hogy az amerikaiak egytől egyig őrültek. Kijelentették: Mi a hasunkkal gondolkodunk. ( D. T. Suzuki: Előadások a zen-buddhizmusról) A zen szerzetes és a harcművészetek művelője a harára koncentrál meditáció közben (zazen és mokuszó), a szamurájok a hasukat vágták fel (és nem szíven szúrták magukat!), amikor harakirit akartak elkövetni. Ha a japán ember dühös, felkel a harája (hara ga tacu), ha valakinek ki akarja fürkészni a szándékait, a harájába néz, és nem a szemébe (hara o szaguru), ha nyíltan akar beszélni, felvágja a haráját (hara o varu), aki gonosz, annak fekete a harája (haraguroi) stb.

hasi: evőpálcika”

Van benne értelem, hogy a hasunk közösüljön a lelkünkkel. A lélek meg irányítja az értelmet, vezetgeti, néha félre, néha egészen járatlan útra, hol a kitaposott ösvényre. Akad, amikor hagyja érvényesülni, még akkor is, ha egy fia értelmes gondolatot nem tudunk kipréselni útvesztőnkből, a hőn dicsőített agyból. Ez a fránya felvilágosodás, kiforgatta a világot a sarkaiból, pedig mily boldogok a lelki szegények, a hithez nem kell ész, csak lélek, amit én mindig úgy képzeltem gyerekként, hogy a gyomromon üldögél és nézeget fel a szívre, hogy kitalálja, mi legyen.

Harácsoljuk csak be a hasiba a kaját. Vagy hasizzuk be a harába a kaját? Van olyan teória miszerint a magyarok és a japánok rokon nemzet, mi közép-Ázsiából elindultunk nyugatnak, ők meg keletnek, de az ősök közösek. Még azt is mondják, hogy megértjük egymás humorát.

„cumi: ma csupán annyit jelent, hogy vétek, bűn, bűntény, de történelmileg szélesebb kategória: mindazon cselekményeket és állapotokat foglalta magában, amelyek romlást okoztak, vagy az életerő (ki) növekedését gátolták. Egy 10. sz.-i törvénykönyv szerint cumi a rizsföldgátak lerombolása, a tiszta helyek ürülékkel szennyezése, a kelés, a bibircsók, a vérfertőzés és az állatokkal való fajtalankodás, a madárral, rovarral és villámmal kapcsolatos szerencsétlenség. Mindezekre a sintó purifikáció (harae) a gyógyír.”

Ma sokan cumizunk, az élet maga a cumizás művészete. A tied milyen? Ó, ez csak egy éppen ’aférjemfélrekefél’ cumi. A tied? Ez? Ez kérlek egy ’arohadtbkvmármegintsztrájkolniakar’. Nem nagy ügy. Te! Az ott mekkora egy cumi, nézd már meg! Hé, maga mit szív? Én? Egy kis levegővel dúsított nikotint. Nem az, maga hülye, mi a cumija? Chiccho. Jézusom! Ez még nálam is értelmi fogyatékosabb. KI SZIVATJA MAGÁT? Jaa! Ez egy ’teleafaszomapolitikusokkal’. Szóra sem érdemes. Menjen maga hivatari úton a Hirado-ba! Dehogy megyek! Szórvadásom van már attól is, ha csak rágondolok. Jaj maga egy ökör, ez egy japán város, ahová tűzön járva küldtem. Mostakor mivan? Tudja a sárkány! Menjünk, bírunk mi még inni télen is egy pofa sört. OK, de előbb felveszem a szandálom. Kell szoba is? Nem, van hol laknom. Te agyament, a szobát enni kell. Na kuss!

(az idézetek forrása: Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon)     

Az oroszlánok hiúak. Tapasztalati tényező. Jellemszűrőn átzuhant, zagygazdálkodási tény. Ugye szép vagyok? Ugye jól áll? Ugye szépet rajzoltam? Ugye jót főztem? Ugye én vagyok a legeslegebb az egész földkerekén? Teljesen mindegy, hogy igaz-e, a válasznak sosem szabad kritikusnak lennie, sosem szabad negatív, szőrmébe burkolózósnak lennie. Igen, kedvesem, te vagy a legszebb. Milyen jól áll rajtad ez a semmiség, az is szép, ahogy feneked puhasága előremeg a szoknyácska alól, és nézd csak, lehet, hogy ez a fürt folyton kilóg a makulátlanságból, de pont ettől vagy te a legeslegebb. Nincs az a tükröződő felület, amiben meg ne nézné magát egy oroszlán. Kirakat? A pupillám? Ugyan kérem, a lényeg, hogy szép vagyok, minden tuti rajtam, felfoghatatlanul én vagyok a középpontomba szúródó figyelemfelkeltő nyíl. Mi ez a ránc itt?! Úristen!! Meg ne mond a koromat! Én tíz évet letagadok!! Méghogy öregedés, méghogy elszálló idő! Felettem? Soha! Hol van az a tiniknek való cucc?  Merre van az a legdrágább illat? Jaj de édes kabátka! Kell! Óh és az a naci? Ugye, mintha rám öntötték volna? Szerinted a lilát, vagy a zöldet vegyem meg? Ááá, hagyjuk, miért törjem magam a választáson, bele a kosárba mind a kettőt. Jaj, nincs is kosár! De szőke vagyok, de ugye jól áll ez a festék? Gyerünk! Csodáljatok engem, én ebből élek, erre van szükségem, nekem ez a levegő. Ha csodálsz engem, én leszek a legkezesebb ember a földtekén. Nehéz? Nem is az! Szedd már össze magad és mondjad, hogy minden csodaszép, hogy reggel a szájszagom is rózsaköd, hogy összegyűrve is a leggyönyörűbb vagyok, hogy amit teszek az a csupa JÓ. Nem teszed? Miért nem? Nem szeretsz? Kritizálni mersz?! Csináld utánam az életet az én lelkemmel, dicséret nélkül, mikor ez a lételemem? Szükségem van rá, hogy felpakolj a piedesztálra. Hagyom, hogy imádj és foglalkozz velem, hogy szép ruhákat vegyél nekem, hogy elvigyél koncertre, hogy nyaralni menjünk, hogy …. Most hova mész? Mi az, hogy én nem foglalkozom veled? Na de,……   

Nyalom mind a tíz ujjam e jó zsíros orosz könyv után. Sosem olvastam még Szorokintól semmit, még hallani sem hallottam róla ezelőtt, de figyelmem a japán és kínai írók mellett, most jelenleg az orosz kortársak felé fordult, így beiktattam, nem tudom hányadik könyvként a 23000-et.

Tudom, hogy egy trilógia harmadik része. Azt is tudom, hogy az író már ötvenen túl jár, de annyira fiatalos és lendületes, hogy azt hinném, a húszas éveit tapossa. Aztán, meg hirtelen azt gondolom, ez egy sokat megélt, olvasott ember. Annyira körmönfontan felépített világot teremt, múlttal a jelen mögött, fűszerezésnek ad egy kis csámcsogni valót az ideálokból, a kultúrából, a mitológiából, amiket éppen csak felfest pár ecsetvonással, számítva az olvasó műveltségére, mondván; hiszen tudod, miről beszélek? És az olvasó tudja. Nem éreztem, hogy túlságosan hiányzik az előző kettő, de mindenképpen szeretném kiolvasni azokat is, hisz úgy lesz kerek egész a mese.

Szeretem az iróniát, ami sohasem bántó, csak egy kicsit csipkelődő, kigúnyolván azt a világot, amiben felnőtt, de mégis magáénak érez. Ez az ember szereti Oroszországot, bármennyire is átlátja a korrupcióját, a visszásságát, akkor is úgy éreztem, hogy sosem mondana le róla.

Érdekes volt figyelni önmagam, ahogy a Jég embereiért való szurkolásból átváltok a HÚS gomolygásának egyre jobban való féltésébe. Az emberekben megvan az akarat a messze múltból, hogy fejlődjenek, és akarjanak, és törtessenek, és azt gondolják, hogy a természet felett állnak. DE ezek vagyunk mi, ez az emberiség természete, ha nem ilyenek lennénk, már felfalt volna az evolúció. De mi szeretünk rohanni előle, és közben tönkre tenni azt, amiből létezni tudunk. A fény testvérisége meg marhán leszarja, hogy ők ugyanezt teszik a saját indokaik és hitük szerint. Ahogy haladtam a könyvben, egyre inkább féltem a testvériségtől. Ennyire céltudatos, ennyire vakhűségben feloldódó személyektől nemcsak egy könyv lapjain keresztül bemutatva ijedek, meg, de a valóságban is elfordulok a rugalmatlanságtól, a mindent eltaposó, csak az önző célom felé tartó emberektől. Lehet, hogy kell az első kettő rész ahhoz, hogy a Jég testvérisége több dimenziójában feltűnve megjelenjék és kicsit piszkosabbak, és avíttabbak tűnjenek, ezt csak azon kötetek elolvasása után fogom megtudni, de ebből a könyvből csak ijesztőnek tűnt a saját maguk által generált tökéletességük, az, ahogy mindent manipuláltak, ahogy tönkre tettek embereket. Olykor tényleg eszembe jutott a nácizmus.

A karakterek annak ellenére, hogy nem voltak szájbarágósan kidolgozva, mégis pontos képet alkottam a fejemben róluk. Az meg külön élvezet volt, hogy teljes embereket ábrázolt, a fény és az árnyék is bennük élt. Sosem szeretem, ha úgy tűntetnek fel egy könyvben bármilyen szereplőt, hogy nincs meg az egyik fele. Szükség van egy lényen belül a Yin és Yangra, mert csak így tud kerek lenni a világ. A Fény teremtményeit azonban leegyszerűsítette, talán meg is értem, miért volt erre szükség. A megszállottság egysíkúvá tudja tenni egy ember gondolatvilágát. Az egyesüljünk egy cél érdekében, már elég sokszor egysíkúvá tette a világokat a földön és sosem vezetett semmi jóra. A Fény testvérisége nem ismer tréfát, nem néz se jobbra se balra, olyan, mintha a Római birodalmat ötvöznénk, a kínai szocializmussal, Sztálin diktatúrájával fűszereznénk és a keresztény hitvilággal nyugtatnánk meg a tagokat. Amúgy, szerintem, a kereszténység a legjobb propaganda a pénzszerzésre, azóta sem találtak ki jobbat. Tiszta piramisjáték. Nos, a testvériség nem az, itt a 23000 lény a végén egyként vár ugyanarra a megváltásra, nincs megkülönböztetés, mindenkinek joga van átélni a csodát. Imádtam a befejezést. Annyira kaján vigyor terült szét az arcomon az utolsó fejezetnél. Szorokin úgy, de úgy beletrafál és megoldotta. Tessék elolvasni, vagy hozom a jégkalapácsot!!     

Most akkor csak kipróbálom, hogy működik ez a blogantás. Ha megjelenik, akkor rájöttem, ha nem akkor még keresgélek