Hazugságok hálójában
2010.02.09. 08:46
A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Tök igaz! Közhely, de akkor is igaz. Mégis hazudunk.
Vannak a kegyes hazugságok, a nem akarjuk megbántani a másikat, ezért motyogunk valamit az orrunk alá hazugság, példának okádék, mikor már nem neki kéne hordania, hiszen ötven éves, a tiniknek való miniszoknyát, térdzoknival, szűk köldökkirakós pulcsival. De csak összenézünk másokkal és mosolygunk összeszorított foggal, mert egyébként vagy sikoltoznánk, hogy így rombolják a közízlést, vagy halálra röhögnénk magunkat a látványon és az illető körömszakadtáig való ragaszkodásán egy korhoz, ami már rég leáldozott a számára.
Van az eltűrt hazugság, amikor tudja a másik, hogy most épp füllentettünk, de neki az jól esett, így nem fogja felróni, max. eonok elteltével, egy hülyeségen kipattant veszekedéskor a fejünkhöz vágja, de azt mondtad, hogy úgy vagyok szép neked, ahogy vagyok! Mi meg hallgatunk, vagy visszavágunk; persze, mert ezt akartad hallani!
Van az aljas hazugság. Azt keményen, tudatosan és érdekből dobáljuk a másikra. Jaj de édes, és mennyire, na de ilyet! Alany elolvadt, zöld lámpa kigyúlt, hajrá, jöhet a gáz. Mert az jön. Töményen kapkodjuk, amikor bedugul a kipufogó és többé az istenért se veszi be a rükvercet (de hülyén néz ki így leírva) a gépezet és minden kicsúszik a kezünk közül.
Van a ragaszkodjunk ehhez a hazugsághoz típus, amikor, ha a pofánkba vágták a sok állításunk ellen szóló bizonyítékot és még akkor is tagadunk, és sértődünk sőt, uram isten, vagdalkozunk visszafelé, mert micsoda lehetetlenség, hogy mi lebukjunk, elviselhetetlen, mert mi vagyunk a tökéletes és ragaszkodnunk kell állításunkhoz, elvégre nem csinálunk segget a szánkból.
Van a tétován unalmas hazugság. Igen, ott voltam, de nem történt olyasmi….sem. akkor? Hát semmi. Akkor minek voltál ott? Hááát, nem is tudom. De akkor sem történt semmi. Vajon miért gondoljuk, hogy a másik fél ebből valamit is bevesz?
Hazugság nélkül azonban lehetetlen élni. Összedőlnének a kapcsolatrendszereink, ha mindig és mindenkor igazat mondanánk. Van, hogy nem is hazugságnak hívjuk, csak gyakoroljuk a csendet, visszatartva az információt. Azonban vannak szituációk, amikor az egyenes út a legjobb. Olyan, mint egy ragtapaszt lehúzni. Túl kell lenni rajta és kész. Fájni fog, igen, a másik valószínűleg reagál valamit, tuti. Na? De kérdem? Nem jobb úgy élni az életet, hogy nem szorongunk a lebukástól, akármi legyen is a bűnünk? Amúgy se olyan a felfogásunk, hogy szorongásmentesen éljünk, kell még a saját kakinkat is magunkra kenni? Úgy tűnik, igen. Jó étvágyat hozzá!
Sokan elfelejtik, hogy amit adnak, azt kapják vissza. A sors, vagy Isten, vagy nevezzük, aminek akarjuk, nagyon kis ’i_gazság bajnoka’ céda. Őt aztán nem lehet átverni, olyan keményen szájba_khm_, hogy utána ember legyen, aki talpra áll. De folyton kivívjuk őt, újabb és újabb ütközetekre, és baromira nem tanulunk, pláne a büszkeségtől eltelt lélek. Na, azt pofozhatja a haláláig a sors, az nem tanul a hülyeségéből, legfeljebb, ha már nagyon késő. Önzés és hazugság. A világ közepe vagyunk. Te is? Érdekes, azt hittem ez úgy van, hogy vagyok én, meg a világ körülöttem. Nálad is? Vazze! Az lehetetlen. Mi?! Neked is? Na ebből elég! Ki fogja az én önzésem kiszolgálni, ha mindenki azt képzeli, hogy ő a világ közepe? Felháborító! Fenségárulás! Fekvés, ájulás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek